Top 5 Wednesday #2

winterIdáig dédelgettem magamban a gondolatot, hogy majd jól megírom az idei első T5W-t is – azért még nem vetettem el a gondolatot teljesen – de aztán rádöbbentem, hogy basszus, megint szerda van, megint téma van, hát nem maradhatok le megint, úgyhogy fogtam magam és jól nekiálltam összeszedni azt az öt könyvet, amit tavaly nem olvastam el, de na majd idén! (Óvatosan felpislogtam a plafonra, de örömmel jelentem, egyelőre nem tűnik úgy, mintha a fejemre akarna szakadni. Az a repedés pedig bizonyára eddig is ott volt.)

Mivel a váróslistámon sokkal, de sokkal, de sokkal (gondolom, érzitek, hogy ezt még meddig lehetne folytatni) több könyv van, mint öt, időrendben haladtam. Ergo azokból hoztam ötöt, amik már nagyon régóta várják, hogy elolvassam őket. (Szegénykék.)

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

apa

Ez a könyv konkrétan 2016 elején került fel a polcomra – akkortájt találtam rá a molyra és kezdtem ismét bővítgetni a saját könyvtáramat. (Ez a bővítés azóta olyan szintet ért el, hogy új könyvespolcokat kellett beszereznem, amelyek szintén tele vannak már.) Az egyik legelső kötet volt, amit beszereztem – emlékszem, egyszerre szerettem bele a borítójába és abba, hogy On Sai írta. (Oh, igen, addigra megrögzött Calderon rajongó voltam.) Ha tippelnem kéne, miért olvasatlan még mindig szegény pára, azt mondanám, hogy azért, mert kissé riaszt a fiatal főszereplője. Mert hát miért olyan fiataaaal? (Jó, most utánanéztem, 16 éves, az nem is olyan fiatal… de én egy tizessel öregebb vagyok, úgyhogy mégis. Dög.)

Diana Gabaldon: Outlander

outlander

Ehhez talán magyarázatot sem kell fűznöm. Mármint ahhoz, hogy miért is ül a polcomon. Annyian imádják és annyian imádják a sorozatot is, hogy egyszerűen nem maradhattam ki a jóból. Persze, kimaradtam, mert még nem olvastam. Gondolom, azért mert olyan nagydarab. És itt most nem arra gondolok, hogy hosszú, mert azzal nincs különösebb gondom, inkább azzal, hogy olyan mint egy féltégla. Hát ezzel járjak dolgozni? Leszakad a karom, mire beérek. Persze, nem mondom, önvédelmi fegyvernek akár tökéletes is lehetne, ha valaki épp a villamoson akarna megtámadni, de… igazi könyvmoly lennék, vagy mi szösz, így nagy eséllyel a céges telefonomat előbb küldeném a támadó arcába, mint a könyvemet. Mert az sokkal olcsóbb.

Sarah J. Maas: Üvegtrón

üvegtrónSzintén 2016-os szerzemény, egy molyos ajándékozás keretein belül került hozzám – és a mai napig emlékszem, hogy annyira örültem neki, hogy össze-vissza ölelgettem, mint akinek elgurult az a bizonyos gyógyszere. Aztán feltettem a polcra… és ott maradt. Kicsit riasztanak mostanában a sorozatok, mert ha belekezdek egybe és tetszik, akkor meg kell rendelnem a következő részt, ami nagyon ideális esetben csak egy-két nap kihagyást jelent, de akkor is, azalatt mit csináljak? Ilyenkor általában belekapok egy másik könyvbe, aztán mire megjön a folytatás, már nem érdekel annyira, félreteszem, aztán egyszer csak jön a szikra, hogy na, most elolvasom és hát… az egész kezdődik elölről. Ja, meg azt is olvastam valahol, hogy a magyar fordítások nem sikerültek olyan jól. Persze ahhoz, hogy ezt kiderítsem, csak el kéne végre olvasni. Hjaj, ördögikör.

George R. R. Martin: Trónok harca

trónokNa, ez egy veszélyes terep. Szintén imádja mindenki a sorozatot és a könyvet is, ami egészen olyan érzést kelt bennem, mintha egy taposóaknákkal teli mezőn kéne átrohannom – lehetőleg úgy, hogy minden testrészem a helyén maradjon. Csak úgy repkednek a spoiler repeszek és mivel szó szerint mindenhonnan ömlenek az infók, nehéz vaknak és süketnek maradni. Ez egyszerre kelt bennem sürgető érzést, hogy olvasd, olvasd, olvasd, és vált ki belőlem dacot, hogy ha mindenki úgy imádja, én aztán nem fogom! Ja, meg persze sorozat. A problémát lásd egy könyvvel korábban.

Paula Hawkins: A víz mélyén

a víz mélyénEllentétben az általános véleménnyel, én imádtam a Lány a vonatont, azt hiszem, kedvencnek is jelöltem. Ezek után nem is volt kérdés, hogy Paula Hawkins új kötetére is benevezek – elvégre a stílusáról már meggyőzött, a krimiket szeretem, a borító pedig gyönyörű. Aztán valahogy ő is olvasatlan maradt. Bár a már felsoroltak közül ő volt a legtöbbször közel ahhoz, hogy leemeljem a polcról. Nem egyszer nyúlkáltam már felé, hogy na, most te leszel a kiválasztott, de végül aztán mindig túlkiabálta egy erőszakosabb kötet. Talán mostanra felszívta magát annyira, hogy legközelebb meggyőzzön arról, hogy eljött az ő ideje.

Ha eljutottál idáig, köszi a figyelmet, a kitartást meg a türelmet, less be a többiekhez is! A résztvevők teljes listáját (és a friss bejegyzéseiket) itt találod.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s